5. Fejezet

Hangosan csapódott ki a sarki kávézó ajtaja, ezzel fülsértő csilingelésre bíztatva a felette lógó csengőt, majd ugyan olyan hangerővel csapódott is be, ahogy az ajtó ismét találkozott a keretével. Mutatva az újonnan érkezett személy zaklatottságát, ami magára vonta a vendégek figyelmét. De nem csak az övéket, a tulajét is. Érdeklődve fordult a belépő felé, hogy amint felismerte, letéve a kezében tartott csészét siessen ki a pult mögül, azonnal a most érkezett férfihez lépve, majd nem törődve a vendégek meglepett és elítélő pillantásával tapadt az ajkaira. Ez több volt, mintegy üdvözlő csók és ezt mind ketten tudták.
- Ah, erre volt most szükségem – suttogta Taeyong, egy pillanatra elválva a másik ajkaitól, majd elmosolyodva hajolt újra a másikhoz, most egy kevésbé heves és dühös csókra.
- Tudom – kuncogta az alacsonyabb, majd egy pillanatra megölte a másikat és végül hátrált egy lépést.
- Nehéz nap? – kérdezte a szokásos asztalához vezetve Taeyongot.
- A szokásosnál is nehezebb – sóhajtja a fiatalabb leülve. – Megőrjít az a sok idióta.
- Akkor most jól fog esni egy kávé – mosolyodott el Taeil, majd a másik füléhez hajolt. – Este szükséged lesz az erődre!
- Te is megőrjítesz – morogta a fiatalabb.
- Bánod?
- Egy cseppet sem – mosolyodott el Taeyong.
- Helyes! – viszonozta a gesztusát az alacsonyabb. – Hozom a kávédat.
      Két órával és két kávéval később Taeyong Taeilt ölelve feküdt az ágyban, lágyan cirógatva az idősebb puha bőrét.
- Szoktál gondolni arra a napra?
- Arra, amikor belerángattál ebbe a játéba? – kérdezett vissza az idősebb elmosolyodva.
- Mhm.
- Szoktam – könyökölt fel az alacsonyabb, hogy a másik szemeibe nézhessen. – És azóta sem értem, miért pont én. Na, nem mintha bánnám – kuncogott.
- Hogy miért pont te? Ez egyszerű. Egyszerűen magával ragadott a megjelenésed, a kedves kisugárzásod, a gyönyörű mosolyod. Őszintén szólva, azóta sem tudom, hogy az első napon miért mentem be a kávézódba. Talán a sors játéka volt, talán találkoznunk kellett. De egy percre sem bántam meg, hogy akkor megpillantottalak. Elég volt egyszer látnom a mosolyod, hallanom a hangod, hogy tudjam, akarlak – nyomott egy puszit az idősebb homlokára Taeyong.
- Szerelem első látásra? – Kuncogott Taeil.
- Úgy is mondhatjuk- nevetett fel a fiatalabb is. – És azóta is tart.
- És még nagyon sokáig tartani is fog – tette hozzá az idősebb, megcsókolva a párját. – Ami azt illetti, egy cseppet sem bánom, hogy nem futottam el rögtön a start után. Szeretlek Lee Taeyong!
- Én pedig téged, Moon Taeil!

És ezzel a rövidke résszel elérkeztünk a történet végére. Remélem, élveztétek az olvasást, mert én imádtam megírni! Ha tetszett, hagyjatok nyugodtan egy-két kommentet, illetve írjátok meg azt is, ha olvasnátok még ezzel a párossal, mert én szívesen írok még velük!

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a játékban!

4. Fejezet

*Figyelmeztetés: deep throating*

A korhatár nem véletlen!^^
Jó olvaást!
~Jinie~

*külső szemszög*

A Nap cirógató sugarai lassan töltötték meg a szobát, halkan kuncogva a két fiatalon, akik egymást ölelve feküdtek az ágyon. S habár Taeyong már egy ideje ébren volt és tudta jól, hogy a másiknak már rég ki kellett volna nyitnia, nem akarta felébreszteni az idősebbet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy csak magának akarta a másik férfit és nem csak a mai napra, hanem lehetőleg örökre. Halvány mosollyal az ajkain simított végig a mellette szuszogó fiú arcán, élvezve a puha bőr érintését, azon gondolkodva, miért tette ezt az egészet. Akarta Taeilt, nem csak a testét, de a figyelmét is. Azt, hogy miatta legyen boldog. Ha őszinte akart lenni, nem így tervezte a dolgokat. Nem akarta megijeszteni a másikat azzal, hogy letámadja, de ahányszor meglátta elveszítette a kontrolt. Nem volt ez másképp azon a napon sem és mikor látta, hogy a többi vendége, milyen epekedve néz rá, az ő Taeiljére, ne tudta mi mást tehetne. De be kell vallania, örül, hogy így döntött és nem csak azért, mert élete két legjobb éjszakáján van túl, de azért is, mert Taeil mellett ébredhet és ez az érzés tetszik neki. Olyannyira, hogy egy reggelét sem tudja elképzelni a másik nélkül.
- Jó reggelt! – Rángatta ki a gondolatai közül a másik rekedtes hangja.
- Neked is – nyomott csókot a másik ajkaira.
- Mennyi az idő?
- Majdnem tizenegy – felelte, mire Taeil ijedten ült fel.
- A kávézó!
- Kibírja, ha egy napig zárva van – morogta Taeyong, visszahúzva a másikat a párnák közé.
- A kávézó lehet, a vendégeim nem – mondta dühösen az idősebb, megpróbálva kiszabadulni a másik karjai közül. – Mi lesz, ha elpártolnak tőlem? Nem lesz munkám!
- Nem fognak, ha még is, az sem baj – felelte a fiatalabb, egyre szorosabban ölelve Taeilt.
- Miért? Eltartsz majd? – kontrázott, némiképp viccnek szánva.
- Igen – mondta habozás nélkül Taeyong. – Akár az életed végéig is, ha ez azt jelenti, hogy velem maradsz! – mosolygott az idősebbre, aki meglepetten pillantott rá.
- Én… Én, azt hittem, hogy csak…
- Te csak ne gondolj ilyesmit! – Vigyorodott el a fiatalabb a másik fölé feküdve. – Igaz, hogy semmi pénzért nem hagynám ki, hogy hozzád érhessek – suttogta, ölét a másikénak nyomva, mire Taeil felnyögött. – De nem csak a testedet akarom – csókolta meg az alatta fekvőt, mire az belekuncogott a csókba.
- De jelen helyzetben – csúsztatta kezeit a másik hátára -, arra van jobban szükséged – vigyorodd el, fellökve csípőjét, mire Taeyong felmorranva tapadt az ajkaira. S bár Taeilnek egy pillanatig még ott motoszkált az agyában, hogy talán túl könnyen adta meg magát, de hamar ki is verte a fejéből, amint eszébe jutottak a fiatalabb korábbi szavai. Egyre szenvedélyesebben csókolva a másikat fordította át magukat, majd amint Taeyong háta a puha matrachoz ért elszakadt az ajkaitól. – Most megbüntetlek egy kicsit azért, amiért nem keltettél fel – kacsintott rá, majd végig csókolva az alatta fekvő nyakát indult el lefelé annak a testén. Végig csókolva a hasfalát, majd a csípője vonalát is, de még mielőtt bármi mást tett volna felpillantott a hangosan szuszogó fiatalabbra. – Ne félj egy kicsit durva lenni – mondta, ahogy a kezébe vette a másik férfiasságát, majd pár kézmozdulattal, teljesen keménnyé tette azt, amit Taeyong csak nyöszörögve tűrt. Taeil csak elmosolyodva várta, míg a másik végre rá pillant, majd meg nem szakítva a szemkontaktust vette az ajaki közé a fiatalabb nemességét. Épp csak a helye volt a szájában, ami körül körbe futtatta a nyelvét, majd hangos cuppanó hangot hallatva engedte ki az ajkai közül. Várt, még Taeyong újra kinyitja a szemeit, majd újra megismételte a mozdulatsort, majd újra és újra, az őrületbe kergetve a másikat. Elvigyorodott, amint megérezte a másik ujjait a haja között, amelyek arra késztették, hogy folytassa a tevékenységét. Megnyalva az ajkait vette közéjük újra Taeyong tagját, majd mélyen a torkára engedte, de nem mozdult. Nem csak azért, hogy ne kezdjen öklendezni, de azért sem, hogy a másiknak meg kelljen dolgoznia a gyönyörért. Óvatosan engedte ki a másik nemeségt az ajkai közül, majd végtelenül aranyos, kérlelő tekintettel pislogott rá.
- Ha apuci azt szeretné, hogy jó legyen, ahhoz mozognia kell – kacsintott a fiatalabbra, majd újra az ajkai közé vette annak tagját. Nem is kellett sokáig várnia, hogy a másik mozgásba lendüljön, amint Taeyong felfogta a szavait lassan megemelte a csípőjét, ezzel egyre mélyebbre lökve magát, fokozatosan gyorsítva a tempót, hol Taeil, hol a saját haját tépve, élvezve a másik forró szája által nyújtott kényeztetést. Egészen addig meg sem állva, míg meg nem érezte az ismerős feszítést az alhasában, de mikor leállította a csípőjét, Taeil, ahelyett, hogy kiengedte volna az ajkai közül, megszíva a tagját kezdte gyorsan mozgatni a fejét, egészen addig, míg Taeyong a szájába nem élvezett, néhány nagyobb nyeléssel tüntetve el a másik gyönyörét.
- Ügyes voltam apuci? – pihegte, ahogy felmászott a másik ajkaihoz.
- Nagyon – suttogta Taeyong, azonnal meg is csókolva az idősebbet. – Ezért jár némi jutalom – vigyorodott el, megmarkolva az idősebb fenekét, mire Taeil felnyögött.
- Nincs ellenemre – kuncogta, majd megragadva a másik vállait fordította át magukat, így most ő került alulra. – Mit szeretnél nekem adni, apuci?
- Boldogságot – kacsintott rá a másik és Taeil értette, hogy nem csak az elkövetkezendő percekről van szó. Örömmel teli mosoly terült el az arcán, aminek a helyét hamar átvették a kéjes sóhajtozások, ahogy Taeyong tágítani kezdte.
- Ah, Taeyong – nyögte az idősebb, amint a másik elmerült benne, azonnal mozgásba is lendülve. Taeil hangosan nyögve élvezte a másik érintését, fel-fel sikkantva, mikor a fiatalabb jó helyen találta el. – Úr Isten – nyöszörögte, mire Taeyong a férfiasságára kulcsolta az ujjait. – N-ne… Azt… - szuszogta, eltolva a másik kezét. – Így – suttogta, majd összekulcsolva az ujjaikat helyzete a kezeiket a feje mellé, mire Taeyong elmosolyodott, majd az idősebb ajkaira tapadva teljesítette be szerelmét, remélve, hogy a másik is hasonlóan érez.
- Szeretlek Moon Taeil – suttogta, ahogy elváltak egymástól, mire azidősebb csak elmosolyodott, majd karjait a nyaka köré fonva húzta magához egy csókra a fiatalabbat.
      Végül Taeil az másiknál töltötte az egész napot, de nem csak a mait, hanem az elkövetkezőket is és egy cseppet sem bánta.

3. Fejezet

 

      Másnap reggel Taeyong hozta be az idősebbet dolgozni, végig azon aggódva, hogy fáj-e valamilye. Mintha a tegnap esti Taeyong és a ma reggeli két külön személy lenne. Ez a gondolat épp csak addig volt jelen Taeil elméjében, míg az autó meg nem állt a kis kávézó előtt és a fiatalabb magához nem rántotta egy szenvedélyes csókra.
- Este érted jövök – suttogta a másik ajkaira, majd kezeit, amelyek eddig az idősebb csípőjén pihentek lejjebb vezetve simított végig a combjain. – Ma ne próbálj meg elszökni előlem! – morogta a másik fülébe, majd nyomott egy csókot a nyakára és az útjára engedte.
Ennek már két órája, de Taeil még mindig magán érzi a másik érintését. Ajkait az ajkán, kezeit, ahogy végig simítják a testét és a hangját a fülében, amely oly sokat ígér. Nehezen tud csak a munkájára koncentrálni, ami néhány törzsvendégének is feltűnik, de mikor szóvá teszik, mindig csak annyit válaszol:
- Köszönöm, de jól vagyok – jelenik meg egy boldog mosoly az ajkain. Nem tudja, hogy hova vezet ez az egész, hogy Taeyong mikor unja meg a játékot, de úgy döntött, ha már belekényszerült ebbe a játszmába, akkor élvezni fogja. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy ő nem csak játszani akar, de meg is akarja ismerni a másikat. Vajon hány éves, mivel foglalkozik, honnan jött és hová tart? De tudta, meg kell várnia az éjszaka végét ahhoz, hogy választ kapahason a kérdéseire.
Ahogy az óra kis mutatója elhagyja a hetest, úgy rándul görcsbe Taeil gyomra is. Vajon tényleg eljön?
Cikáznak a gondolatok a fejében és lesz egyre izgatottabb, ahogy lassan telnek a percek. Végül fél nyolckor kinyílik a kávézó ajtaja és belép rajta a várt férfi. Taeil ajkain boldog mosoly jelenik meg, ahogy Taeyong felé indul, majd amint elé ér, az ajkaira hajolva részesíti egy üdvözlő csókban. Az idősebb nem kicsit lepődik meg a másik tettén, hiszen rajtuk kívül még vannak vendégek is a kávézóban. Amint Taeyong észreveszi ijed tekintetét a füléhez hajol.
- Én nem szégyenlem, hogy a világ legértékesebb teremtményét tarthatom a karjaim között – suttogja, mire Taeil ajkai újra mosolyra húzódnak, majd kezeit a magasabb nyaka köré kulcsolva húzza őt magához egy újabb csókra.
- Nemsokára zárok, addig ülj le – suttogja az idősebb, ahogy elválnak egymástól, mire a másik csak bólint, majd helyet foglal a szokásos asztalánál.
Végül tíz perccel nyolc után már csak ők ketten vannak a kávézóban. Taeil sóhajtva fordítja meg a táblát az ajtón, majd az őt figyelő Taeyonghoz sétál.
- Még gyorsan át öltözöm és… - kezdi, de a fiatalabb csak megragadva a csípőjét ülteti az ölébe, majd az ajkaira tapasztja a sajátját.
- Felesleges, nekem mindegy mit viselsz.
- Úgy is hamar megszabadítasz tőle? – kérdezte incselkedve az idősebb és a várt hatás nem maradt el.
- Akár itt helyben – morrant fel a fiatalabb, majd azzal a lendülettel fel is állt és az asztalra fektetve az idősebbet kezdte el kicsókolni belőle a szuszt is. Ahogy a másik mézédes ajkait falta, csípőjét egyre közelebb tolta az idősebb öléhez, mire Taeil elszakadva az ajkaitól nyögött fel.
- Ha nem haragszol – kezdte lihegve, míg Taeyong a nyakát csókolgatta -, ezt nem egy asztalon szeretném megejteni.
- Mondj egy jó okot, amiért várnom kéne – morogta a fiatalabb, kezeit az alatta fekvő fehér ingje alá vezetve.
- Mert, ha apuci jó lesz, akkor én is jó kisfiú leszek – suttogta a felette tevékenykedő fülébe, mire az a nyakába harapott.
- Meggyőztél – mondta Taeyong kiegyenesedve, majd helyre rángatta az idősebb ruháit és kézen ragadva vezette ki a kávézóból, türelmetlenül várva, hogy az bezárja az ajtót és végre útnak induljanak.

      Két perce léphették át a küszöböt, de a ruhák fele már a padlón hevert, jelezve a két fiatal útját a hálószobáig.
- Megőrjítesz! – morogta Taeyong Taeil fülébe, ahogy lassan hanyatt döntötte az ágyon, mire az idősebb csak elmosolyodott.
- Ezt teszem apucival? – Kérdezte incselkedve, jobb kezét a másik még alsónadrággal fedett nemességére simítva, mire a magasabb hangosan felnyögött.
- Ezt – lihegte, ahogy az alatta fekvő kezei lassan az utolsó ruhadarabja alá csusszantak, úgy kényeztetve érintésért lüktető tagját. – Segítesz apucinak, hmm baby?
- Mit szeretnél, mit tegyek – kérdezte Taeil, kihámozva a fiatalabbat az alsójából. – Ha ezt csinálom, az jó apucinak? – Kulcsolta ujjait a felette támaszkodó merev tagjára és kezdte lassan simogatni azt.
- Igen – sóhajtotta Taeyong.
- És ha ezt? – Kezdte gyorsabban mozgatni a kezét az idősebb, mire Taeyong nyögve ejtette a fejét a nyakhajlatába.
- Apuci – szólalt meg Taeil néhány hosszú perc után.
- Igen baby?
- Érj hozzám – suttogta, kérlelően pillantva a másik szemeibe, mire Taeyong elvigyorodott, majd kezeit kettejük közé vezetve kezdte el hasonló képpen kényeztetni őt, mint, ahogy az idősebb is tette vele.
- Ah, apuci, ez olyan jó – nyöszörögte Taeil, bele mozogva a fiatalabb tenyerébe. – De többet akarok – pillantott az felette lévő szemeibe, majd nem várva tovább ragadta meg Taeyong vállait és maga alá fordította, majd a csípőjére ült.
- Így fájni fog baby – próbálkozott Taeyong a megállításával, de az idősebb csak megrázta a fejt, majd lassan magába vezette a fiatalabb nemességét.
- Azt akarom, hogy apuci élvezze – nyögte, ahogy lassan mozogni kezdett. És Taeyong élvezte, ahogy az édes forróság körül öleli őt, így hamar elveszítve a kontrolt markolt a másik fenekébe, majd felülve tapadt az ajkaira, miközben kezeit a csípőjére vezette, úgy nyomta az ölébe minden egyes leérkezésnél az idősebbet. De Taeilt ez nem zavarta, sőt!
- Ah, igen apuci! Még! – mondta, szinte kiabálva az élvezettől, ahogy a teste egyre többször rándult meg a prosztatáját érő lökésektől. – Apuci – sikította, ahogy megérezte a fiatalabb kezét a merevedésén. – Ez az apuci, még egykicsit – nyöszörögte, kezeit a másik nyaka köré kulcsolva, úgy harapdálva végig a fiatalabb nyakát, ami úgy tűnik elég volt Taeyongnak ahhoz, hogy fellökve a csípőjét élvezzen a másikba, rántva magával Taeilt is a gyönyörbe.
Hosszú percekbe telt, mire lenyugodtak és még néhány pillanatba, mire elmerülhettek egy nyugtató fürdőben. Taeyongnak hatalmas kádja van, így kényelmesen elférnek benne. S míg a fiatalabb a hátát a kád szélének támasztja, addig Taeil a terpeszbe rakott lábai között ült, fejét a másik vállára döntve, kezeivel a másik karjait cirógatva.
- Taeyong – törte meg a csendet Taeil hangja.
- Hmm?
- Hány éves vagy? – kérdezte félénken az idősebb, hátha a másiknak nincs kedve beszélgetni.
- Huszonhárom – felelte mosolyogva a kérdezett, mire Taeil összeszedte a bátorságát és egyre többet kérdezett, egyre jobban megismerve azt a férfit, akinek a karjai között jól érzi magát. Így ülve, édes kis semmiségekről beszélgetve, míg ki nem hűlt a fürdővíz. Szerencsére csak az és nem a kötődés, ami kialakulni látszik közöttük.

TY, mi ez a tekintet? *-*

2. Fejezet

Figyelmeztetés: 18+, smut, spanking, etc. Ha nem szereted

NE olvasd!
Aki igen, azoknak jó szórakozást!
~Jinie~

*külső szemszög*

      Este fél nyolcat ütött az óra, s bár a kávézó még nyitva lett volna fél óráig, Taeil mégis sietve kapkodta össze a cuccait, hogy minél előbb maga mögött hagyhassa az imádott helyet. Más körülmények között még órákkal zárás után is bent lenne, de ma nem. Nem tudta mennyire veheti komolyan Taeyong szavait, de nem is akarta kideríteni. Villám gyorsan szedte le a két hátra maradt asztalt, majd a koszos csészéket a mosogatóba helyezve egyezett meg magával, a takarítást reggelre hagyja. Hátra sétált a kis öltözőbe, ledobta a kötényét, majd nem foglalkozva az egyenruhát alkotó fehér ing és fekete nadrág leváltásával kapta fel a kabátját és a telefonját, hogy minél előbb kiléphessen a hűvös éjszakába.
Utolsó simításként még megfordította a kis táblát az ajtón, majd kilépve fordult meg, hogy bezárja azt, de amint kattant a zár két kar fonódott a dereka köré.
- Korábban zártál – halja meg az ismerős hangot, mire megfagy az ereiben a vér. – Csak nem ennyire látni akartál már? – suttogja a férfi az idősebb füléhez hajolva.
- É-én…nem – dadogja az alacsonyabb.
- Nem? Akkor? Talán szökni próbáltál? – folytatja Taeyong egyre közelebb simulva hozzá, szinte az ajtóhoz szorítva az idősebbet, így fújva el az utolsó szikráját is a reménynek, miszerint Taeil megúszhatja ezt az egészet. Mert nem szeretne a másikkal menni, nem. Még akkor sem, ha sokkal inkább a másik csábító hangja miatt rázza a hideg és nem a hűvös szellő miatt, akkor sem, ha a hozzá simuló test bizsergeti minden érzékét, akkor sem, ha a mögötte álló lassan csúsztatja a kezét a még nyitott kabátja alá, úgy simítva végig a mellkasán, akkor sem, ha ez a szimpla érintés elég volt ahhoz, hogy egész testében remegni kezdjen.
- Ejnye-ejnye, hát mit csináljak most veled? – teszi fel a költői kérdést a fiatalabb.
- Engedj el! – válaszol Taeil és még őt is meglepi a határozottsága.
- Legyen – kuncog a fiatalabb, majd hátrál pár lépést így lehetővé téve, hogy az idősebb eltávolodva az ajtótól forduljon vele szembe, de amint nyitná a száját, hogy mondjon valamit, Taeyong megragadja a derekát, majd magához rántja egy szenvedélye csókra, amelyt az alacsonyabb pillanatnyi habozás után viszonoz és ez nem csak a magasabbat, de Taeilt, magát is meglepi. – Ideje mennünk – suttogja a másik ajkaira a fiatalabb, majd megfogva a még mindig kábultan pislogó pincér kezét vezeti el a kocsijáig.

                Taeil nem tudta hogyan jutottak el Taeyong lakásáig, mikor került az idegen hálószobájába, azt meg végképp nem, mikor vesztették el a ruháikat. Csak azt érezte, ahogy az idősebb a nyakára tapadva kreál rá minden bizonnyal jól látható foltokat.
- Tae-yong, kérlek ha-hagyd… - nyöszörögte, mire a fiatalabb rá emelte a tekintetét, ami elnémította az idősebbet. A temérdek vágy mellett ott volt benne a kötődés és a félelem, a félelem, hogy egyedül marad. Taeil nem értette ezeket az érzéseket, nem értette a saját érzéseit. Nem tudta, mit, miért tesz, de ebben a pillanatban ez tűnt a leghelyesebbnek.
Lassan simította jobb kezét a felette térdelő arcára, majd bal kezével feljebb tolva magát hajolt hozzá közelebb, alig pár milliméterre állva meg annak ajkaitól, de mikor Taeyong behunyta a szemeit megszüntette a köztük lévő távolságot. Lassan csókolták egymást, kiélvezve minden egyes pillanatát a törődő érintésnek, egyre mélyebbre és mélyebbre merülve a túlfűtött érzelmek tengerében. De a gyengédség csak addig tartott, ameddig a csók is. Ahogy elváltak egymástól Taeyong Taeil füléhez hajolt s kissé megharapva a fülcimpáját lökte vissza az idősebbet a párnák közé.
- Tudod, nem volt szép tőled, hogy meg akartál szökni előlem – suttogta, majd lemászva a másikról térdelt mellé. – Ezért jár a büntetés – vigyorodott el sokat sejtetően, mire Taeil ajkait elhagyta egy vágyakozó nyögés, minek hatására Taeyong szemei elsötétültek és a vigyora is kiszélesedett. – Fordulj meg – utasította az idősebbet, aki habozás nélkül tett eleget a kérésének. – Térdelj fel – kérte Taeyong, Taeil pedig tette, amit mondtak neki. – Most pedig támaszkodj meg a kezeiden – kérte végül a fiatalabb, majd amint Taeil a megfelelő testhelyzetbe került, mögé térdelt. – Most el foglak fenekelni azért, amiért el akartál menekülni előlem – suttogta, lassan végig simítva az idősebb gömböjded fenekén, mire Taeil felsóhajtott. – Számold! – Mondta végül, majd nem várva tovább emelte meg a jobb kezét és kezdetét vette a játék.
- Egy, kettő, há-rom – számolta szorgosan az idősebb, bele-bele nyögve, amit közel sem a fájdalom okozott.
- Öt, hat, hét – lihegte, egyre feljebb emelve a fenekét. Élvezte a fájdalommal kevert gyönyört.
- Ki-lenc, tíz… - és vége volt. Taeil nyögve ejtette a fejét a párnára, hangosan szuszogva, úgy élvezve az óvatos, nyugtató simogatásokat.
- Legközelebb meg vársz? – kérdezte Taeyong, bele markolva a kipirosodott testrészbe.
- I-gen!
- Jó kisfiú – suttogta a másik füléhez hajolva, majd végig csókolva a gerincét helyezkedett el mögötte. Óvatosan simogatta végig a kipirosodott bőrt, majd hasonló gyengédséggel húzta őket félre, hogy szemben találja magát az idősebb rózsaszín lyukával. – Gyönyörű – suttogta, majd lassan végig vezette rajta a nyelvét, mire Taeil felsikkantott. Arcát a párnába nyomva élvezte az édes kínzást, ami sajnos hamar abba maradt, túl hamar. De Taeilnek nem sok ideje maradt, hogy kipihenje az eddigieket. Taeyong a hajánál fogva rántotta fel a fejét, majd a hátához simulva suttogott a fülébe.
- Hallani akarom a hangod – mondta, majd minden további nélkül tolta fel az első ujját az idősebben, de nem mozdult, egészen addig, még Taeil fájdalmas szusszanásai vágyakozó sóhajokká nem változtak. Akár milyen hevesek is voltak a mozdulatai, akár milyen régóta is vágyott arra, hogy érinthesse a másikat, mégis vigyázott rá. Gyengéd volt vele, mikor kellett, de elég izgalmat hagyott ahhoz, hogy Taeil az eszét veszítse a gyönyörtől. Lassan vezette az alatta támaszkodó fiúba a második ujját, de mikor látta, hogy ez már nem elég, küldte utána a harmadikat is.
- Tae-yong – nyöszörögte az idősebb, rámozogva a magasabb ujjaira, ami elég löket volt ahhoz, hogy Taeyong úgy döntsön, ideje szintet lépni. Óvatosan kihúzogatta az ujjait az alatta támaszkodóból, majd derekánál fogva fordította át.
- Látni akarom az arcod, amikor a magamévá teszlek – suttogta Taeil ajkaira, mire az idősebb felnyögve kulcsolta a lábait a derekára. Több sem kellett Taeyongnak, az alatta fekvő bejáratához igazította merev tagját és lassan elkezdte magát feltolni benne, meg sem állva addig, amíg egész hosszával benne nem volt. Ahogy végig ért az idősebben mindkettejük ajkát elhagyta egy kéjjel teli nyögés.
- Mo-zogj kérlek – nyöszörögte Taeil, Taeyong pedig nem volt rest teljesíteni a kérését. Szinte teljesen kihúzódott az idősebből, majd egy határozott, gyors mozdulattal merült el benne újra, minden lökésnél kicsit másként, kicsit mélyebben, egészen addig tartva ezt a viszonylag lassú tempót, amíg az egyik lökésnél Taeil ívbe nem feszítette a hátát, hangosan sikítva a másik nevét.
- Ott, még – nyöszörögte meg-meg mozdítva a csípőjét.
- Kérned sem kell – vigyorodott el a fiatalabb, majd kíméletlen tempóban kezdett el lökni, élvezve az alatta vergődő fiú kéjes arcának látványát és az általa kiadott hangokat. Halk könyörgéseket, hogy ne hagyja abba, erősebben, mélyebben és a hangos sikolyokat, amikor megkapta mindazt, amire vágyott.
Ahogy egyre gyorsabb lett a tempó és egyre forróbb a levegő, Taeil úgy csúsztatta kettejük közé a kezét, hogy gyorsabban elélvezhessen, de még mielőtt elérhette volna a célját Taeyong megragadta mind két csuklóját, majd a feje mellett az ágyra szorítva őket hajolt a füléhez.
- Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz! – Szavai hallatán Taeil ajkait elhagyta egy türelmetlen nyögés, mire Taeyong minden eddiginél mélyebbre lökte magát benne. – Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz – ismételte el, mire az idősebb heves bólogatásba kezdett, igyekezve felvenni a másik ritmusát, hogy minden lökésnél egyre mélyebben és mélyebben fogadhassa magába a felette mozgó fiút.
- Én mindjárt – nyöszörögte az alacsonyabb, ide-oda forgatva a fejét, egyre többször feszítve ívbe a hát, ahogy érezte nemsokár itt a vége.
- Együtt – hajolt az ajkaira Taeyong, majd összekulcsolva az ujjaikat lendült minden eddiginél gyorsabb mozgásba.
- Úr Isten – nyögte Taeil elszakadva a másik ajkaitól, ahogy a hátát ívbe feszítve élvezett el. A teste megállíthatatlanul remegve simult a felette támaszkodó testéhez, ezzel őt is a gyönyör szakadékába lökve. Taeyong az idősebb nevét nyögve élvezett el mélyen a másikban, néhány lusta lökéssel levezetve a mindent elsöprő gyönyört, majd a másikra zuhanva vonta szoros ölelésbe az alatta remegő fiút, egész addig nem eresztve, még a légzésük le nem nyugodott. Amint képes volt megmozdulni kicsusszant a másikból, majd kikelve mellőle nyújtotta felé a kezét.
- Gyere, fürödjünk le.

1. Fejezet

Hát akkor, kezdjünk neki a játéknak! Remélem élvezni fogjátok!
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

                Csendes a reggel, túl csendes is. Bár tavasz van, a madarak mégis hallgatnak, a fák levelei sem rezdülnek és bár a Nap még süt, pár felhő, már fodros árnyékot vet a földre. Vihar előtti csend van. Nyomasztó, súlyos, vészjósló némaság.
A hallgatagságot egy kis csengő hangja zavarta meg, amely egy jólmenő kávézó ajtaja felett lógott, jelezve, vendég érkezett. Taeil, a kávéház tulajdonosa, elszakította tekintetét az ablaktól, majd az érkező felé fordult. Fiatal férfi, középmagas, márkás ruhái és cipője van, amely mutatja, nem környékbéli, mégis minden kedden reggel, pontban kilenc órakor belép a kávézó ajtaján. Mindig ugyan az a rutin. Bejön, leül a jobb sarokban lévő asztalhoz, rendel egy eszpresszót, amit majd egy óráig iszogat, közben végig figyelve Taeil minden egyes mozdulatát. Majd pénzt dob az asztalra, mindig többet a kelleténél és egy szó nélkül távozik. Ez ma sem lesz másképp, gondolja a tulaj, ahogy a férfihez lép.
- Mit adhatok?
- Egy eszpresszót – mondja mély hangon, közben végig az előtte álló szemeibe nézve. Taeil bólint, majd hátat fordítva sétál vissza a pulthoz, magán érezve az ismerős idegen perzselő tekintetét. Hazudna, ha azt mondaná, nem kelltette fel az érdeklődését a különös férfi, de úgy érzi, jobb távol maradni tőle.
S bár Taeil így gondolja, a sors úgy dönt játszik vele egy játékot. Egy játékot, melynek a játékszabályait nem ő írja.
- Taeyong, Lee Taeyong – szólal meg hírtelen az idegen, amint Taeil elé rakja a csészét.
- Tessék?
- A nevem – mondja kifejezéstelen hangon a férfi.
- Oh, örvendek Taeyong-shi – hajol meg a pincér, majd habozik egy pillanatig, de végül viszonozza a gesztust. – Moon Taeil – mosolyodik el, de hallva Taeyong válaszát, lefagy a mosoly az arcáról.
- Tudom. Sok mindent tudok rólad Moon Taeil, de még nem eleget – mondja, felállva az asztaltól, vészesen közel lépve a meglepettségtől megdermedt férfihez.
- T-tessék? – dadogja az alacsonyabb, döbbenetet és félelmet sugárzó tekintettel pillantva fel a másikra.
- Szeretném, ha az enyém lennél – folytatja Taeyong, a derekánál rántva közelebb a remegő idősebbet.
- Tessék?! – ismétli meg a kérdését, de válasz helyett csak két ajkat érzett meg a sajátjain. Egész testében remegve tolta el magától a támadóját, majd hátrálva pár lépést kiáltott rá.
- Mégis mit képzel magáról? Nincs jobb dolga, mint besétálni ide és velem szórakozni?! – vonja kérdőre a másik férfit. – Csak azért mert gazdag, azt hiszi bármit megtehet?! Hát nem! Nagyon szépen köszönöm, de nem kérek sem az ajánlatából, sem magából! – Mondja gúnyosan.
- Félre értettél – lép elé Taeyong, majd a mögötte lévő pultnak tolva az idősebbet simul a testéhez. - Nem választási lehetőséget adtam. Ha önszántadból, ha nem, de az enyém leszel... – suttogta az ajkaira, majd futó csókot nyomott a remegő párnákra és a kijárat felé fordult, de még mielőtt kilépett volna a kis üzletből újra Taeilre pillantott. – Zárásra itt leszek érted – mondta és kilépett a hűvös utcára.