Figyelmeztetés: 18+, smut, spanking, etc. Ha
nem szereted
NE olvasd!
Aki igen, azoknak jó szórakozást!
~Jinie~
Aki igen, azoknak jó szórakozást!
~Jinie~
*külső szemszög*
Este fél nyolcat ütött az óra, s bár a
kávézó még nyitva lett volna fél óráig, Taeil mégis sietve kapkodta össze a
cuccait, hogy minél előbb maga mögött hagyhassa az imádott helyet. Más
körülmények között még órákkal zárás után is bent lenne, de ma nem. Nem tudta
mennyire veheti komolyan Taeyong szavait, de nem is akarta kideríteni. Villám
gyorsan szedte le a két hátra maradt asztalt, majd a koszos csészéket a
mosogatóba helyezve egyezett meg magával, a takarítást reggelre hagyja. Hátra
sétált a kis öltözőbe, ledobta a kötényét, majd nem foglalkozva az egyenruhát
alkotó fehér ing és fekete nadrág leváltásával kapta fel a kabátját és a
telefonját, hogy minél előbb kiléphessen a hűvös éjszakába.
Utolsó simításként még megfordította a kis táblát az ajtón, majd kilépve fordult meg, hogy bezárja azt, de amint kattant a zár két kar fonódott a dereka köré.
- Korábban zártál – halja meg az ismerős hangot, mire megfagy az ereiben a vér. – Csak nem ennyire látni akartál már? – suttogja a férfi az idősebb füléhez hajolva.
- É-én…nem – dadogja az alacsonyabb.
- Nem? Akkor? Talán szökni próbáltál? – folytatja Taeyong egyre közelebb simulva hozzá, szinte az ajtóhoz szorítva az idősebbet, így fújva el az utolsó szikráját is a reménynek, miszerint Taeil megúszhatja ezt az egészet. Mert nem szeretne a másikkal menni, nem. Még akkor sem, ha sokkal inkább a másik csábító hangja miatt rázza a hideg és nem a hűvös szellő miatt, akkor sem, ha a hozzá simuló test bizsergeti minden érzékét, akkor sem, ha a mögötte álló lassan csúsztatja a kezét a még nyitott kabátja alá, úgy simítva végig a mellkasán, akkor sem, ha ez a szimpla érintés elég volt ahhoz, hogy egész testében remegni kezdjen.
- Ejnye-ejnye, hát mit csináljak most veled? – teszi fel a költői kérdést a fiatalabb.
- Engedj el! – válaszol Taeil és még őt is meglepi a határozottsága.
- Legyen – kuncog a fiatalabb, majd hátrál pár lépést így lehetővé téve, hogy az idősebb eltávolodva az ajtótól forduljon vele szembe, de amint nyitná a száját, hogy mondjon valamit, Taeyong megragadja a derekát, majd magához rántja egy szenvedélye csókra, amelyt az alacsonyabb pillanatnyi habozás után viszonoz és ez nem csak a magasabbat, de Taeilt, magát is meglepi. – Ideje mennünk – suttogja a másik ajkaira a fiatalabb, majd megfogva a még mindig kábultan pislogó pincér kezét vezeti el a kocsijáig.
Utolsó simításként még megfordította a kis táblát az ajtón, majd kilépve fordult meg, hogy bezárja azt, de amint kattant a zár két kar fonódott a dereka köré.
- Korábban zártál – halja meg az ismerős hangot, mire megfagy az ereiben a vér. – Csak nem ennyire látni akartál már? – suttogja a férfi az idősebb füléhez hajolva.
- É-én…nem – dadogja az alacsonyabb.
- Nem? Akkor? Talán szökni próbáltál? – folytatja Taeyong egyre közelebb simulva hozzá, szinte az ajtóhoz szorítva az idősebbet, így fújva el az utolsó szikráját is a reménynek, miszerint Taeil megúszhatja ezt az egészet. Mert nem szeretne a másikkal menni, nem. Még akkor sem, ha sokkal inkább a másik csábító hangja miatt rázza a hideg és nem a hűvös szellő miatt, akkor sem, ha a hozzá simuló test bizsergeti minden érzékét, akkor sem, ha a mögötte álló lassan csúsztatja a kezét a még nyitott kabátja alá, úgy simítva végig a mellkasán, akkor sem, ha ez a szimpla érintés elég volt ahhoz, hogy egész testében remegni kezdjen.
- Ejnye-ejnye, hát mit csináljak most veled? – teszi fel a költői kérdést a fiatalabb.
- Engedj el! – válaszol Taeil és még őt is meglepi a határozottsága.
- Legyen – kuncog a fiatalabb, majd hátrál pár lépést így lehetővé téve, hogy az idősebb eltávolodva az ajtótól forduljon vele szembe, de amint nyitná a száját, hogy mondjon valamit, Taeyong megragadja a derekát, majd magához rántja egy szenvedélye csókra, amelyt az alacsonyabb pillanatnyi habozás után viszonoz és ez nem csak a magasabbat, de Taeilt, magát is meglepi. – Ideje mennünk – suttogja a másik ajkaira a fiatalabb, majd megfogva a még mindig kábultan pislogó pincér kezét vezeti el a kocsijáig.
Taeil nem tudta hogyan jutottak el Taeyong lakásáig, mikor került az idegen
hálószobájába, azt meg végképp nem, mikor vesztették el a ruháikat. Csak azt
érezte, ahogy az idősebb a nyakára tapadva kreál rá minden bizonnyal jól
látható foltokat.
- Tae-yong, kérlek ha-hagyd… - nyöszörögte, mire a fiatalabb rá emelte a tekintetét, ami elnémította az idősebbet. A temérdek vágy mellett ott volt benne a kötődés és a félelem, a félelem, hogy egyedül marad. Taeil nem értette ezeket az érzéseket, nem értette a saját érzéseit. Nem tudta, mit, miért tesz, de ebben a pillanatban ez tűnt a leghelyesebbnek.
Lassan simította jobb kezét a felette térdelő arcára, majd bal kezével feljebb tolva magát hajolt hozzá közelebb, alig pár milliméterre állva meg annak ajkaitól, de mikor Taeyong behunyta a szemeit megszüntette a köztük lévő távolságot. Lassan csókolták egymást, kiélvezve minden egyes pillanatát a törődő érintésnek, egyre mélyebbre és mélyebbre merülve a túlfűtött érzelmek tengerében. De a gyengédség csak addig tartott, ameddig a csók is. Ahogy elváltak egymástól Taeyong Taeil füléhez hajolt s kissé megharapva a fülcimpáját lökte vissza az idősebbet a párnák közé.
- Tudod, nem volt szép tőled, hogy meg akartál szökni előlem – suttogta, majd lemászva a másikról térdelt mellé. – Ezért jár a büntetés – vigyorodott el sokat sejtetően, mire Taeil ajkait elhagyta egy vágyakozó nyögés, minek hatására Taeyong szemei elsötétültek és a vigyora is kiszélesedett. – Fordulj meg – utasította az idősebbet, aki habozás nélkül tett eleget a kérésének. – Térdelj fel – kérte Taeyong, Taeil pedig tette, amit mondtak neki. – Most pedig támaszkodj meg a kezeiden – kérte végül a fiatalabb, majd amint Taeil a megfelelő testhelyzetbe került, mögé térdelt. – Most el foglak fenekelni azért, amiért el akartál menekülni előlem – suttogta, lassan végig simítva az idősebb gömböjded fenekén, mire Taeil felsóhajtott. – Számold! – Mondta végül, majd nem várva tovább emelte meg a jobb kezét és kezdetét vette a játék.
- Egy, kettő, há-rom – számolta szorgosan az idősebb, bele-bele nyögve, amit közel sem a fájdalom okozott.
- Öt, hat, hét – lihegte, egyre feljebb emelve a fenekét. Élvezte a fájdalommal kevert gyönyört.
- Ki-lenc, tíz… - és vége volt. Taeil nyögve ejtette a fejét a párnára, hangosan szuszogva, úgy élvezve az óvatos, nyugtató simogatásokat.
- Legközelebb meg vársz? – kérdezte Taeyong, bele markolva a kipirosodott testrészbe.
- I-gen!
- Jó kisfiú – suttogta a másik füléhez hajolva, majd végig csókolva a gerincét helyezkedett el mögötte. Óvatosan simogatta végig a kipirosodott bőrt, majd hasonló gyengédséggel húzta őket félre, hogy szemben találja magát az idősebb rózsaszín lyukával. – Gyönyörű – suttogta, majd lassan végig vezette rajta a nyelvét, mire Taeil felsikkantott. Arcát a párnába nyomva élvezte az édes kínzást, ami sajnos hamar abba maradt, túl hamar. De Taeilnek nem sok ideje maradt, hogy kipihenje az eddigieket. Taeyong a hajánál fogva rántotta fel a fejét, majd a hátához simulva suttogott a fülébe.
- Hallani akarom a hangod – mondta, majd minden további nélkül tolta fel az első ujját az idősebben, de nem mozdult, egészen addig, még Taeil fájdalmas szusszanásai vágyakozó sóhajokká nem változtak. Akár milyen hevesek is voltak a mozdulatai, akár milyen régóta is vágyott arra, hogy érinthesse a másikat, mégis vigyázott rá. Gyengéd volt vele, mikor kellett, de elég izgalmat hagyott ahhoz, hogy Taeil az eszét veszítse a gyönyörtől. Lassan vezette az alatta támaszkodó fiúba a második ujját, de mikor látta, hogy ez már nem elég, küldte utána a harmadikat is.
- Tae-yong – nyöszörögte az idősebb, rámozogva a magasabb ujjaira, ami elég löket volt ahhoz, hogy Taeyong úgy döntsön, ideje szintet lépni. Óvatosan kihúzogatta az ujjait az alatta támaszkodóból, majd derekánál fogva fordította át.
- Látni akarom az arcod, amikor a magamévá teszlek – suttogta Taeil ajkaira, mire az idősebb felnyögve kulcsolta a lábait a derekára. Több sem kellett Taeyongnak, az alatta fekvő bejáratához igazította merev tagját és lassan elkezdte magát feltolni benne, meg sem állva addig, amíg egész hosszával benne nem volt. Ahogy végig ért az idősebben mindkettejük ajkát elhagyta egy kéjjel teli nyögés.
- Mo-zogj kérlek – nyöszörögte Taeil, Taeyong pedig nem volt rest teljesíteni a kérését. Szinte teljesen kihúzódott az idősebből, majd egy határozott, gyors mozdulattal merült el benne újra, minden lökésnél kicsit másként, kicsit mélyebben, egészen addig tartva ezt a viszonylag lassú tempót, amíg az egyik lökésnél Taeil ívbe nem feszítette a hátát, hangosan sikítva a másik nevét.
- Ott, még – nyöszörögte meg-meg mozdítva a csípőjét.
- Kérned sem kell – vigyorodott el a fiatalabb, majd kíméletlen tempóban kezdett el lökni, élvezve az alatta vergődő fiú kéjes arcának látványát és az általa kiadott hangokat. Halk könyörgéseket, hogy ne hagyja abba, erősebben, mélyebben és a hangos sikolyokat, amikor megkapta mindazt, amire vágyott.
Ahogy egyre gyorsabb lett a tempó és egyre forróbb a levegő, Taeil úgy csúsztatta kettejük közé a kezét, hogy gyorsabban elélvezhessen, de még mielőtt elérhette volna a célját Taeyong megragadta mind két csuklóját, majd a feje mellett az ágyra szorítva őket hajolt a füléhez.
- Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz! – Szavai hallatán Taeil ajkait elhagyta egy türelmetlen nyögés, mire Taeyong minden eddiginél mélyebbre lökte magát benne. – Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz – ismételte el, mire az idősebb heves bólogatásba kezdett, igyekezve felvenni a másik ritmusát, hogy minden lökésnél egyre mélyebben és mélyebben fogadhassa magába a felette mozgó fiút.
- Én mindjárt – nyöszörögte az alacsonyabb, ide-oda forgatva a fejét, egyre többször feszítve ívbe a hát, ahogy érezte nemsokár itt a vége.
- Együtt – hajolt az ajkaira Taeyong, majd összekulcsolva az ujjaikat lendült minden eddiginél gyorsabb mozgásba.
- Úr Isten – nyögte Taeil elszakadva a másik ajkaitól, ahogy a hátát ívbe feszítve élvezett el. A teste megállíthatatlanul remegve simult a felette támaszkodó testéhez, ezzel őt is a gyönyör szakadékába lökve. Taeyong az idősebb nevét nyögve élvezett el mélyen a másikban, néhány lusta lökéssel levezetve a mindent elsöprő gyönyört, majd a másikra zuhanva vonta szoros ölelésbe az alatta remegő fiút, egész addig nem eresztve, még a légzésük le nem nyugodott. Amint képes volt megmozdulni kicsusszant a másikból, majd kikelve mellőle nyújtotta felé a kezét.
- Gyere, fürödjünk le.
- Tae-yong, kérlek ha-hagyd… - nyöszörögte, mire a fiatalabb rá emelte a tekintetét, ami elnémította az idősebbet. A temérdek vágy mellett ott volt benne a kötődés és a félelem, a félelem, hogy egyedül marad. Taeil nem értette ezeket az érzéseket, nem értette a saját érzéseit. Nem tudta, mit, miért tesz, de ebben a pillanatban ez tűnt a leghelyesebbnek.
Lassan simította jobb kezét a felette térdelő arcára, majd bal kezével feljebb tolva magát hajolt hozzá közelebb, alig pár milliméterre állva meg annak ajkaitól, de mikor Taeyong behunyta a szemeit megszüntette a köztük lévő távolságot. Lassan csókolták egymást, kiélvezve minden egyes pillanatát a törődő érintésnek, egyre mélyebbre és mélyebbre merülve a túlfűtött érzelmek tengerében. De a gyengédség csak addig tartott, ameddig a csók is. Ahogy elváltak egymástól Taeyong Taeil füléhez hajolt s kissé megharapva a fülcimpáját lökte vissza az idősebbet a párnák közé.
- Tudod, nem volt szép tőled, hogy meg akartál szökni előlem – suttogta, majd lemászva a másikról térdelt mellé. – Ezért jár a büntetés – vigyorodott el sokat sejtetően, mire Taeil ajkait elhagyta egy vágyakozó nyögés, minek hatására Taeyong szemei elsötétültek és a vigyora is kiszélesedett. – Fordulj meg – utasította az idősebbet, aki habozás nélkül tett eleget a kérésének. – Térdelj fel – kérte Taeyong, Taeil pedig tette, amit mondtak neki. – Most pedig támaszkodj meg a kezeiden – kérte végül a fiatalabb, majd amint Taeil a megfelelő testhelyzetbe került, mögé térdelt. – Most el foglak fenekelni azért, amiért el akartál menekülni előlem – suttogta, lassan végig simítva az idősebb gömböjded fenekén, mire Taeil felsóhajtott. – Számold! – Mondta végül, majd nem várva tovább emelte meg a jobb kezét és kezdetét vette a játék.
- Egy, kettő, há-rom – számolta szorgosan az idősebb, bele-bele nyögve, amit közel sem a fájdalom okozott.
- Öt, hat, hét – lihegte, egyre feljebb emelve a fenekét. Élvezte a fájdalommal kevert gyönyört.
- Ki-lenc, tíz… - és vége volt. Taeil nyögve ejtette a fejét a párnára, hangosan szuszogva, úgy élvezve az óvatos, nyugtató simogatásokat.
- Legközelebb meg vársz? – kérdezte Taeyong, bele markolva a kipirosodott testrészbe.
- I-gen!
- Jó kisfiú – suttogta a másik füléhez hajolva, majd végig csókolva a gerincét helyezkedett el mögötte. Óvatosan simogatta végig a kipirosodott bőrt, majd hasonló gyengédséggel húzta őket félre, hogy szemben találja magát az idősebb rózsaszín lyukával. – Gyönyörű – suttogta, majd lassan végig vezette rajta a nyelvét, mire Taeil felsikkantott. Arcát a párnába nyomva élvezte az édes kínzást, ami sajnos hamar abba maradt, túl hamar. De Taeilnek nem sok ideje maradt, hogy kipihenje az eddigieket. Taeyong a hajánál fogva rántotta fel a fejét, majd a hátához simulva suttogott a fülébe.
- Hallani akarom a hangod – mondta, majd minden további nélkül tolta fel az első ujját az idősebben, de nem mozdult, egészen addig, még Taeil fájdalmas szusszanásai vágyakozó sóhajokká nem változtak. Akár milyen hevesek is voltak a mozdulatai, akár milyen régóta is vágyott arra, hogy érinthesse a másikat, mégis vigyázott rá. Gyengéd volt vele, mikor kellett, de elég izgalmat hagyott ahhoz, hogy Taeil az eszét veszítse a gyönyörtől. Lassan vezette az alatta támaszkodó fiúba a második ujját, de mikor látta, hogy ez már nem elég, küldte utána a harmadikat is.
- Tae-yong – nyöszörögte az idősebb, rámozogva a magasabb ujjaira, ami elég löket volt ahhoz, hogy Taeyong úgy döntsön, ideje szintet lépni. Óvatosan kihúzogatta az ujjait az alatta támaszkodóból, majd derekánál fogva fordította át.
- Látni akarom az arcod, amikor a magamévá teszlek – suttogta Taeil ajkaira, mire az idősebb felnyögve kulcsolta a lábait a derekára. Több sem kellett Taeyongnak, az alatta fekvő bejáratához igazította merev tagját és lassan elkezdte magát feltolni benne, meg sem állva addig, amíg egész hosszával benne nem volt. Ahogy végig ért az idősebben mindkettejük ajkát elhagyta egy kéjjel teli nyögés.
- Mo-zogj kérlek – nyöszörögte Taeil, Taeyong pedig nem volt rest teljesíteni a kérését. Szinte teljesen kihúzódott az idősebből, majd egy határozott, gyors mozdulattal merült el benne újra, minden lökésnél kicsit másként, kicsit mélyebben, egészen addig tartva ezt a viszonylag lassú tempót, amíg az egyik lökésnél Taeil ívbe nem feszítette a hátát, hangosan sikítva a másik nevét.
- Ott, még – nyöszörögte meg-meg mozdítva a csípőjét.
- Kérned sem kell – vigyorodott el a fiatalabb, majd kíméletlen tempóban kezdett el lökni, élvezve az alatta vergődő fiú kéjes arcának látványát és az általa kiadott hangokat. Halk könyörgéseket, hogy ne hagyja abba, erősebben, mélyebben és a hangos sikolyokat, amikor megkapta mindazt, amire vágyott.
Ahogy egyre gyorsabb lett a tempó és egyre forróbb a levegő, Taeil úgy csúsztatta kettejük közé a kezét, hogy gyorsabban elélvezhessen, de még mielőtt elérhette volna a célját Taeyong megragadta mind két csuklóját, majd a feje mellett az ágyra szorítva őket hajolt a füléhez.
- Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz! – Szavai hallatán Taeil ajkait elhagyta egy türelmetlen nyögés, mire Taeyong minden eddiginél mélyebbre lökte magát benne. – Azt szeretném, ha nem érnél magadhoz – ismételte el, mire az idősebb heves bólogatásba kezdett, igyekezve felvenni a másik ritmusát, hogy minden lökésnél egyre mélyebben és mélyebben fogadhassa magába a felette mozgó fiút.
- Én mindjárt – nyöszörögte az alacsonyabb, ide-oda forgatva a fejét, egyre többször feszítve ívbe a hát, ahogy érezte nemsokár itt a vége.
- Együtt – hajolt az ajkaira Taeyong, majd összekulcsolva az ujjaikat lendült minden eddiginél gyorsabb mozgásba.
- Úr Isten – nyögte Taeil elszakadva a másik ajkaitól, ahogy a hátát ívbe feszítve élvezett el. A teste megállíthatatlanul remegve simult a felette támaszkodó testéhez, ezzel őt is a gyönyör szakadékába lökve. Taeyong az idősebb nevét nyögve élvezett el mélyen a másikban, néhány lusta lökéssel levezetve a mindent elsöprő gyönyört, majd a másikra zuhanva vonta szoros ölelésbe az alatta remegő fiút, egész addig nem eresztve, még a légzésük le nem nyugodott. Amint képes volt megmozdulni kicsusszant a másikból, majd kikelve mellőle nyújtotta felé a kezét.
- Gyere, fürödjünk le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése